Gemini blogja

A hosszú hétvége alatt (vacsora aláfestésként) bekapcsoltam lánykáimnak Youtube-ról a "Macskák"-at. Megnéztük egyszer, kétszer, háromszor...negyvenszer. Reggel, délben és este. Imádják. Kizárólag az eredeti, angol nyelvű változat nyűgözi le őket (nem csodálom, tényleg profi előadás), a magyar verzióért nem lelkesedtek.
Több programon is részt vettünk az elmúlt 3 napban, az elmaradhatatlan arcfestés szekciókban ezekután nem meglepő módon "macska arcot" követeltek maguknak...

Anya, most már unom, mikor megyünk ugrálóvárazni?

Tipikus ikrek: sokszor még a kezüket is ugyanúgy tartják, anélkül, hogy észrevennék

Egyszóval úgy érzem, sikerült átadnom musical-őrületemet ivadékaimnak. Legalább ennyit.
Azt ugyebár már említettem: túl sok kreatív foglalkozásra nem futotta minálunk az első években. Ez meg is látszott lányaim festő-, rajz-, alkotóképességén. Épp ezért döbbentett meg minket Csenge ugrásszerű fejlődése 2 hónappal ezelőtt. Az első meglepő alkotás egy Timmy-t, a bárányt ábrázoló gyurmafigura volt. Most nem kezdek áradozni, milyen tehetséges is a gyerekem, mert ezt sosem szerettem. Mindenesetre meglepett, hogy habár Csenge emlékezetből készítette el a mesefigurát, mégis minden apró részletre kitért és emlékezett. Én nem tudtam volna így megcsinálni. (Ez az állítás azonban eléggé komolytalan, tekintve, hogy a mai napig úgy rajzolok, mint egy óvodás...vagy még annyira se).
Majd elkezdett egyre részletesebb rajzokat készíteni, számomra meghökkentő nézőpontból (nálam a meghökkenéshez az is elég, ha egy csigát felülről ábrázol, a szokásos oldalsó nézőpont helyett).
Velem ellentétben férjuram már egész kicsikorától kezdve őstehetség a rajz területén. Egy ideig úgy tűnt gyerekkorában, hogy ezzel is fog foglalkozni...végül más irányban indult el. A mai napig azonban zseniális dolgokat alkot, ha ceruza kerül a kezébe. Ha valaki észreveszi, mit rajzol a lányainak, azt hiszi, ezzel keresi a kenyerét.
Mesélés terén sem vagyok egy nagy szám. Azzal nem volt semmi gond, amíg csak énekelgetni kellett esti szeánszként a gyerekágy mellett - nincs valami nagy hangom, de kijártam 6 év zongoraiskolát szolfézzsal megspékelve...ez a terület azért közelebb áll hozzám.
Majd következett a váltás: a mesekorszak. Egy ideig beérték csemetéim Piroskával és a farkassal - itt még megfeleltem az elvárásoknak. Egyszer azonban fantáziadús apa mesélt helyettem...fejből, kitalált történetet. Na ez az, ami nekem nem megy - szánalmasan sekély a fantáziám. Apa sárkányokról, nyuszikról, farkasokról, békákról mesél izgalmasabbnál-izgalmasabb sztorikat, mesélés közben találva ki a történetet. Párszor én is bepróbálkoztam, de egy idő után érzem magamon lányaim tekintetét: "anya, ez most komoly, ez a nyögvenyelős dolog lesz az esti mese?"
Na igen, lehet, hogy nem volt túl jó úgy kezdeni a mesét, hogy megy a béka, átmegy az úton, de elüti az autó...mégis hogy folytatódjon ezután a történet?

Tűzijáték: bőven elég volt 4 kisgyerekkel a rövidített, 18 perces verzió...csak az első 10 perc kötötte le őket, utána már mindenfelé forgatták a fejüket

Tűzijáték után másnap reggel szétugráljuk mama matracát

Elmaradtam az írással, mert sok a munka. Nyár van, így kisebb eséllyel betegednek le lányaim. Igaz, ovi -, bölcsikezdés után 3 nappal Ajsa, Csenge bekaptak egy 2 napos lázzal járó vírust, Hanga pedig bölcsis népbetegséggel: kötőhártyagyulladással tért haza, de ez semmi a tavalyi őszi-téli vég nélküli "anya azt játssza, hogy főállású ápolónő saját kis magánkórházában" című magánszámhoz képest.
Reggel mindenkit beadunk a "munkahelyére", hazasétálunk és kezdődhet a szerkesztőségi munka - az elmúlt egy év alatt ugyanis mi váltunk a 75 ezres Kőbánya online médiájává...honlapokkal, saját újsággal.
Ez tényleg egy álommunka: nincs főnök, bárhonnan végezhető, csak egy laptop kell hozzá (Tokajban ugyanúgy tudtunk dolgozni) és nem kell félteni az állásomat, mert kéthetente betegek a gyerekeim. Imádjuk.

Hogy milyen volt az első mozizás? Alapvetően egész jól sikerült. Részemről teljes lázban égtem, úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek Karácsony előtt 1 nappal. Mindhárom csemetém először teszi be a lábát egy elsötétített moziterembe...mit reagálnak, ha kialszanak a fények?...elkezdődik a reklámblokk?... Azért emlékszem még gyerekkoromból, egy mozi monumentális élményt tud nyújtani ennyi idősen.
Kicsit csalódtam, mert egy 10 soros kisteremben vetítették végül a Shrek-et és a székek is kissé fapadosak voltak, ahhoz képest, hogy az ember egy multiplexbe látogat el (Hanga rögtön azzal kezdte, hogy becsípte magát az ülésbe, csak a lábait láttam, ahogy kalimpál kétségbeesve...).
Na de ne legyünk telhetetlenek, Hangicsekünk is bírta egy ideig, csak a 60. percben kellett apának véglegesen kivinnie (de azért az a véleményem, 2,5 éves gyereknek korai még egy mozifilm), a nagyok, ha már nyűglődve is a végén - "szomjas vagyok, kérek még popcornt, de most szomjas lettem rá, mert sós, nincs már több, mert megittátok, mikor alszunk már?" - de hősiesen kibírták a film végéig.
Összességében tehát sikeres (és kissé mozgalmas) volt az első mozizás 3 gyermek társaságában, de egy darabig asszem nem támad ilyen elvetemült ötletem. Egy kicsit rápihenünk a következő kiruccanásra.

Nem részletezem, milyen nehéz volt évekkel ezelőtt Ajsát és Csengét ránevelni az egyedüli elalvásra - oldalakat tudnék írni két egykorú gyerek egyszerre történő lefektetésének bonyodalmairól.
8 hónapos korukban egy Spock-mondat lebegett a szemem előtt: "az a szülő, aki nem szoktatja rá már az elején gyermekét az egyedül elalvás képességére, bánni fogja azt akár 5-6-7 év múlva is". Mivel hullafáradt voltam annak idején és férjemmel csak zombiként ténferegtünk az első 7 hónapban a lakásban, a mondat meglehetősen erőteljesen hatott rám.
És kezdődött a harc, a kitűzött cél mellett való következetes kitartás... 2 perc is nagyon hosszúnak tűnik, ha egy gyerek sivítva bömböl (esetünkben kettő), a rácsukba kapaszkodva üvöltenek, mert ölben elringatva édesebb az elalvás. Majd anya bemegy, következik pár nyugtató szó, "alszunk lányok, feküdjetek le szépen", babákat behelyezem vízszintesbe, újból kimegyek...az ajtóig sem jutok el, de már mindketten két lábon, eszméletlenül magas frekvencián üvöltenek. Ezt a "játékot" folytattuk 30-40 percen keresztül...majd elaludtak.
A kitartást végül siker koronázta és hosszú, idegtépázó harcok után megszokták, hogy a lefekvés a következőképp zajlik: Bóbita és más kedvencek éneklése ölben, anya és apa befekteti őket a rácsos ágyba, "jó éjszakát", ajtó becsuk. Na persze ezután még sokáig hergelték egymást, az egyik aludna, de a másik kiabál és zavarja...ikerségből adódó komplikációk, de ez már egy másik történet. Legnagyobb bánatomra 2 éves koruktól nem igénylik az alvást. Ami persze nagyban köszönhető annak, hogy két egyidős gyerek egy szobába bezárva előbb-utóbb játszani kezd, még ha álmos is. Ez azonban lestrapált anyát hidegen hagyta - ha nekik nem is, nekem szükségem volt csendes pihenőre. Így a mai napig délután 1-3-ig "alvás" felkiáltással beterelem kis juhaimat a gyerekszobába. A "csendes" pihenő nevezetű buliba Tokaj óta bevonják Hangát is - most már ő sem alszik délután. Ha elszenderedne a nagy lárma közepette: felkeltik. Röhögcsélnek, birkóznak, szerepjátékot játszanak a plüssállataikkal...egyszóval jól érzik magukat...a 6. szomszéd is hallhatja.
Fent vannak, de nem jönnek ki az ajtón. Még akkor sem rohannak ki, ha pisilniük kell, csak az ajtó túloldaláról jelzik: "pisííí!"
Este 8-kor van nálunk a lefektetés: bevonulunk a gyerekszobába, esti mese következik, majd 8.20-kor bezáródik a szoba ajtaja.
A korábbi harcok meghozták hát az eredményt. Sok "rémtörténetet" hallok az ovis szülőin az elkeseredett anyákatól: "állandóan átmászik a gyerek az ágyunkba, a fél éjszakámat a gyerekszoba padlóján töltöm...máskor négyen nyomorgunk a szülői ágyban...reggel összetörve ébredek". Több kisgyereket látok szűk környezetemben, akik pl. 5 évesen is kizárólag csak úgy alszanak el (ráadásul este 10-11-kor), ha anya simogatja a hátukat...40 percen keresztül.
Egyszóval nehéz a kezdet, de megéri. Legalábbis akkor mindenképp, ha az ember lánya olyan önző dög, mint én, és a nap végén még szeretne pár szót váltani a férjével...ahelyett, hogy a gyerekágyban ébredjen hajnali 1-kor, ahonnan fájó végtagokkal vánszorog át a helyére.